2010. február 22., hétfő

Torkos Csütörtök-i ebédünk

Már jó előre nézegettem a környékünkbeli éttermeket, aztán a Tállyán működő Oroszlános Borvendéglő megnyerte tetszésemet.

13 órára foglaltam asztalt, Vivien, férjem és én mentünk hármasban. Erzsót kértük meg, hogy maradjon délutánra és vigyázzon a kicsikre.

Vivien nagyon örült, hogy csak őt vittük, nagyon nagylánynak érezte magát :) Az étlapról nehezen tudott választani, kicsit segítettünk neki. Vegetáriánusok vagyunk, de nem tiltjuk a gyerekeinknek az ún. "tiszta állatok" fogyasztását. A három kicsit nem is hozza lázba a húsevés, viszont Vivien igyekszik kihasználni minden alkalmat, hogy falatozzon belőle. Most csirkehusit evett, már amennyit evett, mert inkább csak csipegetett belőle :)

Gyönyörű egyébként ez az étterem, kívül-belül stílusos, hangulatos, és végre nem kereskedelmi rádiót kellett evés közben hallgatnunk, hanem a helyhez illő klasszikus, illetve népzenét (nem az "Elment a Lidi néni" stílusra kell gondolni). Egy pici bajom volt, hogy egy különteremben kaptunk asztalt, ahol nagyon hideg volt. Megtudtuk, hogy oda nem is szoktak teríteni, az az ún. "Hideg-terem", ott egy bőr ülőgarnitúrának a helye van, de most a nagy vendégjárás miatt tettek be asztalokat. A férjemnek több esze volt, mint nekünk, ő kabátban evett végig :)

2 megjegyzés:

PAMIS Takarító Kft. írta...

Mi is voltunk itt Pesten az Öreghalász Étteremben. Mióta van a torkos csütörtök, mindig oda járunk.
Ismét nem csalódtunk:)

Ildikó írta...

Én sajnos már több étteremben csalódtam a környékünkön, de ez most tényleg tuti jó volt! :)

Megkukkantom majd az Öreghalász honlapját, hátha egyszer eljutok oda :)