2010. február 22., hétfő

Jaj, jaj, szegény én! :)

Mától szerdáig reggel fél 6-tól este fél 7-ig én vagyok egyedül a gyerekekkel! :( Micu Miskolcra megy mindhárom nap, az ott épülő imaháznál segít. Megértem én, hogy segítenie kell, de ettől nem érzem jobban magam és nem nyavalygok kevesebbet a barátnőmnek :)

A ma reggel amúgy nagyon zökkenőmentesen telt, mindenki időben elkészült, belefért a reggelizés, felöltözés, fogmosás, fésülködés, frizura-készítés, motyók elkészítése, sőt, még a reggeli dícséret elolvasása is! Az meg még külön vállveregetés nekem, hogy Viviennel még kétszer el tudtam mondatni az Altatót, amit ma kérdezni fog tőle a tanító néni. (affene, még mindig zötyögősen megy, többször be kell segíteni, pedig másfél hete tanuljuk)

Elgondolkoztam egy kicsit a hétvégén és rájöttem, hogy naggggyon szerencsés vagyok, hogy ilyen férjem van, amilyen, meg hogy egyáltalán VAN :) Nem irigylem azokat, akiknek egyedül kell boldogulniuk a gyerekeikkel, mert nehéz...

2 megjegyzés:

Orsi írta...

Igen, szerintem is szerencsések vagyunk, hogy ilyen férfiemberek állnak mellettünk!

Ildikó írta...

Bizony! :) Csak az a kár, hogy én sokszor csak ilyenkor jövök rá, amikor hiányzik. Amikor itt van, az olyan természetes...