2009. június 11., csütörtök

Betegség, rosszabb napok, de van fény az alagút végén

Az elmúlt napokat elég betegesen nyafogtuk végig. A gyerekek taknyosak, Sebit és Veronikát orvoshoz is elvittük, kaptak is antibiotikumot. Múlt héten Apát terítette le a nyavalya, tegnap pedig engem. Szerencsére gyorsan javulunk, úgyhogy a VAKÁCIÓ kezdetére remélem mindannyian egészségesek leszünk.

Vakáció... Nem megyünk nyaralni, két okból. Az egyik, hogy már tavasszal voltunk :) A másik pedig, hogy átköltözünk az új házunkba. Igen, úgy tűnik, elkészültünk - na jó, legalábbis nagyjából, hogy beköltözhessünk :) Apósom és a férjem építette, 2006 őszén kezdtük - elég nagy meló volt, de még nagyobb az öröm, ahogy látjuk a sok munka eredményét. Olyan szép lett, olyan igazán nekünk való! :)

Izgulok ám a költözés miatt rendesen. Várom is, meg tudom, hogy jó lesz, de félek a változástól, félek attól, hogy mindent meg kell szokni. És félek attól is, hogy iszonyat meló lesz a bepakolás, dobozolás, kipakolás, "belakás". Huhh, a gyerekek is hogy fogják vajon viselni? Jófejek, úgyhogy biztos jobban, mint én :D A héten itt van anyukám, el is határoztuk, hogy elkezdjük a cuccokat összepakolni. Apa vett is egy halom sittes zsákot. Szerintetek mennyit töltöttünk eddig meg? Hát igen, semennyit. Délelőtt főzés és házimunka, délután meg a 4 lurkó - mégis hogyan és mikor??? De muszáj lesz most már alkalmat keríteni rá, különben itt ragadunk :)

Nincsenek megjegyzések: