Nem hal meg a blogom...

... mert van, aki nem hagyja! :) Nem igazán volt kedvem írogatni, túlságosan nehezemre esett összeszedni a gondolataimat, megfogalmazni, leírni - csak éltem a mindennapjaimat... - ami nem volt ám eseménytelen!

Átköltöztünk. Hihetetlen, még talán most is nehezen fogom fel, hogy most már ez az otthonunk, a saját házunk (saját? még jó félig az államé, a hitel miatt)! Lassan épült, sok munka volt vele, még nem tökéletes, de szépül és egyre jobban belakjuk. A gyerekeknek nem okozott gondot az átköltözés, azt hiszem megkönnyítette a dolgukat az, hogy részt vettek az építkezésben, ezáltal jobban sajátjuknak érezhetik.

Én viszont nehezen szoktam (szokom) meg. Anyukámra hasonlítok abban, hogy nehezen tudok váltani, az újtól kicsit félek, a szokások az életemben nagyon meghatározóak. Szeretem, ha a tárgyak ott vannak, ahol megszoktam, szeretem, ha a kádba úgy tudok beszállni, ahogy megszoktam, ha a konyhámban a tányérok ott vannak, ahol megszoktam, stb, stb, stb. Talán betegesnek tűnik, küzdök is ellene, igyekszem mosolyra húzni ilyenkor a számat és a pozitívumokra gondolni, rosszabb esetben pedig felhívom Kriszti barátnőmet, vagy Andi barátnőmet, vagy a nagymamámat és elpanaszolom nekik a bánatomat. :)

Egyébként amióta átköltöztünk, sokkal nyugisabb lett az életünk, aminek én nagyon-nagyon örülök! Micu több időt tud velünk tölteni, ettől a gyerekek is kezelhetőbbek és boldogabbak, és talán én is kevesebbet veszekszem velük. Próbálom az új ház "szabályait" megtanítani mind a gyerekekkel, mind a férjemmel. Olyan jó lenne rendet és tisztaságot tartani (tudom, ez csak álom), és igazán nem bánnám, ha ebben családom minden tagja együttműködne (nem működnek)! Sebaj, majd talán 10 év múlva, az első felújítások után ;)

Egy szuper hétvége

Egy nagyon klassz, de elég fárasztó hétvégén vagyunk túl. Kriszti csütörtök este megemlítette, hogy lejönne hétvégére segíteni nekem pakolni. Pénteken egész nap vártam a telefonját (reggel annyira nem bírtam magammal, hogy jól fel is ébresztettem őket telefonnal...), közben igyekeztem nem belelélni magamat, mert úgy gondoltam, túl nagy áldozat lenne ez részéről és biztos nem tudja megoldani. DE megoldotta! Autókázott majdnem 300 km-t csak azért, hogy segítsen nekem. Mi ez, ha nem igazi BARÁTSÁG?! Innen is köszönöm Neked, Kriszti, fantasztikus barátnő vagy!

Nagyon jól haladtunk, a 2 szobánkat szinte teljesen kipakoltuk, a nem mindennap használatos dolgainkat mind bedobozoltuk, bezsákoltuk, Kriszti a szekrényeket lemosta. Most ugyan kerülgetjük a szoba közepén lévő zsákokat, de Apa már elkezdte áthordani az új ház padlására őket, úgyhogy lassan talán megszűnik itt ez a kupleráj (hogy odaát majd folytatódhasson...). Apának egyébként naaagy dicséret jár, mert egyik nap bevállalta mind a 4 gyereket, így mi Krisztivel nagyon tudtunk haladni.

Egyik nap pedig a szomszéd faluból átjött 3 néni a gyülekezetünkből és kitakarította az egész házat! Volt ott ablakpucolás, festék-vakarászás, csempemosás, felmosás, stb. Szegénykék, biztos jól elfáradtak, de nagyon-nagyon aranyosak, hogy eljöttek segíteni! Sőt, ebédet is hoztak nekünk!

Ilyenkor látom azt, hogy mennyi kedves ember vesz bennünket körül, hogy mennyien szeretnek és ez olyan jó! Remélem, hogy mi is tudjuk valamikor ezt viszonozni, illetve remélem, hogy aki szeret minket, érzi a mi szeretetünket is. :)

Betegség, rosszabb napok, de van fény az alagút végén

Az elmúlt napokat elég betegesen nyafogtuk végig. A gyerekek taknyosak, Sebit és Veronikát orvoshoz is elvittük, kaptak is antibiotikumot. Múlt héten Apát terítette le a nyavalya, tegnap pedig engem. Szerencsére gyorsan javulunk, úgyhogy a VAKÁCIÓ kezdetére remélem mindannyian egészségesek leszünk.

Vakáció... Nem megyünk nyaralni, két okból. Az egyik, hogy már tavasszal voltunk :) A másik pedig, hogy átköltözünk az új házunkba. Igen, úgy tűnik, elkészültünk - na jó, legalábbis nagyjából, hogy beköltözhessünk :) Apósom és a férjem építette, 2006 őszén kezdtük - elég nagy meló volt, de még nagyobb az öröm, ahogy látjuk a sok munka eredményét. Olyan szép lett, olyan igazán nekünk való! :)

Izgulok ám a költözés miatt rendesen. Várom is, meg tudom, hogy jó lesz, de félek a változástól, félek attól, hogy mindent meg kell szokni. És félek attól is, hogy iszonyat meló lesz a bepakolás, dobozolás, kipakolás, "belakás". Huhh, a gyerekek is hogy fogják vajon viselni? Jófejek, úgyhogy biztos jobban, mint én :D A héten itt van anyukám, el is határoztuk, hogy elkezdjük a cuccokat összepakolni. Apa vett is egy halom sittes zsákot. Szerintetek mennyit töltöttünk eddig meg? Hát igen, semennyit. Délelőtt főzés és házimunka, délután meg a 4 lurkó - mégis hogyan és mikor??? De muszáj lesz most már alkalmat keríteni rá, különben itt ragadunk :)